(+36) 88 424 483

   8200 Veszprém, Egyetem utca 10. I. épület 9. emelet

   info@dcs.uni-pannon.hu

Válasszon nyelvet

Hírek

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2023. április 20-án, életének 82. évében elhunyt dr. Maros István kollégánk, a műszaki tudományok doktora, professzor emeritus.

Dr. Maros István Nyíregyházán született, 1941 június 1-én. 1964-ben matematikus egyetemi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A matematika tudomány kandidátusa (CSc) címet 1981-ben, az ELTE TTK egyetemi doktori fokozatát 1982-ben, az MTA doktora címet 2006-ban szerezte meg.

Szakmai pályafutását 1964-ben kezdte a KPM Autóközlekedési Vezérigazgatóságán, ahol matematikusként dolgozott. 1968-tól a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézet (NIM IGÜSZI) Matematikai Osztályának vezetője volt. 1975-től az Infelor-SZÁMKI-SZÁMALK Operációkutatási Osztályának vezetője, 1985-től 1990-ig az MTA SZTAKI Alkalmazott Matematikai Főosztályának vezetője volt és az ELTÉ-n oktatott Operációkutatás számítógépes módszerei és Esettanulmányok tárgyakat. 1991-1992 között a Rutgers Egyetemen (NJ, USA), majd 1993-tól a londoni Brunel Egyetemen tevékenykedett vendégprofesszorként. 1996-tól a londoni Imperial College munkatársa volt, ahol egyetemi tanárrá nevezték ki. A Pannon Egyetem munkatársa 2006-tól volt, itt a Műszaki Informatikai Kar Rendszer- és Számítástudományi Tanszékén egyetemi tanárként, majd 2012-től professor emiritus-ként tevékenykedett.

Munkássága során elméleti szempontból jelentős és a gyakorlatban is sikeres eljárásokat dolgozott ki nagyméretű lineáris programozási feladatok hatékony megoldására. A hálózati szimplex módszernek egy különösen hatékony változatát fejlesztette ki. A primál szimplex módszer első fázisára kidolgozott algoritmusa a korábbiaktól eltérő szemléletet jelentett és igen sikeresnek bizonyult. Ezt követte egy új duál második, majd duál első fázis algoritmus. Ezek a primál módszerrel elméletben egyenértékű duál módszert eredményeznek, amely gyakran sokkal hatékonyabb a primál módszernél (pl. vegyes egész programozási feladatok megoldása során). Új induló bázis algoritmusokat javasolt, egy általános árazó algoritmust vezetett be, és a degeneráció ellen számos új technikát dolgozott ki. Tanulmányozta a szimplex módszer pontossági lehetőségeit és kidolgozott egy olyan változatot, amely képes numerikus szempontból notóriusan rosszul viselkedő feladatok biztonságos megoldására (mint pl. a szochasztikus programozásban ismert diszkrét momentum feladat). Foglalkozott optimalizációs szoftver implementációs kérdéseivel is. 12 lineáris programozási csomagot tervezett és implementálásukban is jelentős szerepet játszott. Ezeket a szolvereket a szakmai közösség nagyra értékeli, és közülük többet beépítettek döntéstámogató rendszerekbe, például az ICL egyik rendszerében Maros István szolvere dolgozott.

2003-ban jelent meg Computational Techniques of the Simplex Method című monográfiája. Ez a terület egyik alapművévé vált, eredményeit a világon széles körben alkalmazzák mind kommerciális, mind akadémiai körben. A későbbi munkái során bioelektromos képalkotással is foglalkozott, melynek során új megközelítést dolgozott ki az optimalizálás oldaláról, ami új lehetőségeket kínál és segítségével az eddigieknél jobb képalkotás érhető el. További kutatási területe volt az optimalizáló módszerek párhuzamosítása.

Kitüntetései

Farkas Gyula-díj (Bolyai János Matematikai Társulat, 1976)
1980-ban az Akadémia Számítástechnikai Pályázat első díját elnyert pályamű társ-témavezetője.
Kalmár László-díj (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, 1990)
Egerváry-díj (Magyar Operációkutatási Társaság, 2011)
Fejes Tóth László-díj (Pannon Egyetem, Műszaki Informatikai Kar, 2018)
Prékopa András-díj (Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Tudományok Osztálya, 2022)

Szakmai közéleti tevékenysége

Tagja az alábbi szakmai testületeknek: Bolyai János Matematikai Társulat, a Neumann János Számítógéptudományi Táraság, Mathematical Optimization Society, Society for Industrial and Applied Mathematics. Alapító tagja a Magyar Operációkutatási Társaságnak, amelynek 2014-2017 között elnöke is volt, valamint alapítója az EUROpt Working Group-nak, az európai folytonos optimalizálók munkacsoportjának. 
A Neumann Társaság Operációkutatási Bizottságának elnöke volt 1985-1991 között. Az Akadémia Operációkutatási Bizottságának tagja 1985-1991 között, és 2006 óta folyamatosan. 1987-1994 az Akadémia Tudományos Minősítő Bizottság Matematikai Szakbizottságának tagja. 2008 óta az Akadémia Matematikai Osztály Doktori Bizottságának tagja.
Több jelentős operációkutatási konferenciát szervezett. A magyar operációkutató közösség számára kiemelkedő fontosságú a XVII. Magyar Operációkutatási Konferencia (Balatonfüred 1987), amelyen többszáz kutató és alkalmazó vett részt, valamint meghatározó a Budapesten megrendezett EURO XVII konferencia (2000. július 16-19.), ahol semi-plenáris előadó volt (Maros I, Khaliq M H: Advances in design and implementation of optimization software). Mindezek mellett számos konferencián, workshopon volt plenáris, semi-plenáris előadó. 1985 óta az Alkalmazott Matematikai Lapok szerkesztőbizottsági tagja. 1993 óta a Computational Optimization and Applications folyóirat társ-szerkesztője. 1993-2001 között az Annals of Operations Research folyóirat 4 kötetének vendég társ-szerkesztője. 1994-2001 között a European Journal of Operational Research folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. 1998 óta az Advances in Computational Management Science könyvsorozat szerkesztőbizottsági tagja. A Computational Management Science folyóirat alapító társ-szerkesztője.
Meghatározó szerepe volt a 2018-ban, az Acta Polytechnica Hungarica-ba megjelent Prékopa Emlékkötet szerkesztésében.

Több mint 120 magyar és idegen nyelvű tudományos publikációja jelent meg.

A temetéséről családja később gondoskodik.

Kedves Professzor Úr, nyugodjék békében.